Hernádi Zsolt: „A múltkor is kérdezték, hogy mikor lesz már végre olcsó a benzin. Hát úgy tizenöt év múlva”

(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)

A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója

Megint mindenki az üzemanyagárról beszél. Úgy figyeljük a benzinkutak árait, mintha augurok lennénk, és madárjósolnunk kellene a gazdaság állapotát. A múltkor is kérdezték, hogy mikor lesz már végre olcsó a benzin. Hát úgy tizenöt év múlva – válaszoltuk, nem kis megrökönyödést kiváltva.

Az egykori szaúdi miniszter bonmot-ja jutott eszembe: a kőkorszak sem akkor ért véget, amikor elfogyott a kő; a benzinnek is majd a technológiai fordulat és a kereslet-kínálat alakulása vet véget. De arra azért még várni kell, a közlekedés zöld­átmenete nem olyan, amilyennek elterveztük. Nem karikacsapás lesz, hanem lassan járj, s tovább érsz.

ahol a jogos igény (tegyünk valamit a klímaváltozás ellen), a jó politika (csökkentsük a káros­anyag-kibocsátást) és a racionalitás (legyenek piacképes technológiai megoldások) egymás mellett dolgoznak: egy mindenkiért és mindenki egyért.

Persze ezen az egyensúlyon azért még dolgozni kell egy kicsit itthon és Brüsszelben is.

Az EU ambiciózus klímacélokat tűzött ki a közlekedés területén is. 2035-től nem lehet értékesíteni új hagyományos hajtású gépkocsikat. Vannak, akik maximálisan meg akarnak felelni ennek: március végén gördült le a Volvo torslandai gyárának szalagjáról az utolsó dízelmotoros XC90-es kocsi.

A márványkék színű utolsó SUV nem is a piacnak készült, hanem a gyár göteborgi múzeumában lesz kiállítva – egy távoli emlék a fosszilis korból. Keresve se találni olyan példát, ami jobban lefestené a kontinensünk feletti sötét felhőket: az európai ipar egyik ikonja múzeumi kiállítási tárgyat gyárt.

Múzeumi belépőjegyet vegyenek a kínai turisták, ne pedig európai autót!

A Toyota például „a dízel nem halott” címszóval hibridmotor­gyártási programba fogott: a szokásos benzines helyett a patás ördög dízelmotort kombinálja az elektromossal. És a piac reszponzív: Ausztráliában már felfutóban van a kihalásra ítélt Hilux típus dízelmotoros hibrid változata. A Mercedes-Benz, a Range Rover és a Peugeot gyáraiból is elkezdtek kijönni új típusú motorok, megdobva az eladásokat. Németországban az újautó-regisztrációk 8, Ausztriában 6, Olaszországban 4 százalékát és még Csehországban is 2 százalék körüli részarányt tesznek ki a dízelmotoros hibridek.

Európában az új autók 30-35 százaléka hibrid – Magyarországon is már 30 százalékuk –, és tavaly február óta duplázódtak a számok. Az állami támogatások vissza­vonása miatt pedig az elektromos járművek eladása kullog. Sokáig a villanyautók gyors eljövetelében hittünk, de az áttörés még várat magára, ami nem csoda, hiszen drágák, még nincs jól kiépített töltési infrastruktúra, és a 350 kilométeres átlagos hatótávolság is inkább ellenérv.

Mit lehet ebből leszűrni itthon, ahol még mindig a „nem lesz gázáremelés” és „a hatósági ár a gyógyszer mindenre” révületében élünk?

A zöldítés a közlekedésben is átmenetes lesz. A hagyományos motorok – átalakulva – 2050-ig még biztos velünk maradnak. Együtt él majd sok megoldás, az elektromos, a hagyományos, a hidrogénhajtás és ki tudja még micsoda – mert ellentétben a hittel, itt nem egy megváltó van. A zöld rendszám nem vált meg minket a klímaváltozás bűnétől. És ne dőljünk hátra se azzal, hogy a földet majd megmenti más. Tenni kell a zöldközlekedésért, de úgy, hogy minden vasat a tűzben tartunk. Ezt a leckét az európai politikának is meg kell tanulnia. A dal ugyanaz marad: 

Közösen az iparral kell kitalálni azokat a megoldásokat, amelyekkel életben lehet tartani az európai ipart, csökkenteni lehet a kibocsátást és olyan termékeket lehet gyártani, amikre a fogyasztók is vágynak. Akkor lesz meg a zöldátmenet, ha ez az egyensúly fennmarad.